Sí-hó, sí-hó - hangozzék a csatakiáltás! Nem hiszem el, és mégis igaz, a Kassák az idén síelt! Ezt azért merem állítani, mert a tavalyi év 6 fős delegációját, amiből két főt felnőttek jelentettek nem merném iskolai sítábornak nevezni. Szóval a tavalyi évet a magvetés időszakának nevezném, hiszen 2 év szünet után sikerült eljutnunk ismét síelni. Idén viszont az elvetett mag kicsírázott, bár még nem virágzott és érlelt termést, (hogy a saját szakom nyelvezeténél maradjak). Drapcsik Attila talán bővebben tudna mesélni arról, hogy milyen tantaluszi kínokat kellett átélnie a felvonózások közepette, amikor is a 9.-es tananyagot próbálta elfogadható formában felmondani. Atti, a vírusok és a baktériumok elfogadva!! Ez az éves tananyag 0.5%-a volt, de fel a fejjel, mert hol van még karácsony! Idén 18 fő vett részt a programon, amiből 5-en voltunk felnőttek. Ez ugyan még messze van a régi 40 fős létszámtól, nekem azonban a továbbiakra nézve mindenféleképpen bíztatás. Ezek után nézzük a szerencséseket, akik együtt tölthettek velünk 6 nap 5 éjszakát. Nézzük „felülről” lefelé őket: - Keszthelyi Kati a magabiztos, hiába: a 12. évf.
- Benedek Zsolt a kívülről gentleman, belülről nem mindig. (11. évf.)
- Lipót Ádám, aki kívülről sem gentleman... (11. évf.)
- Csákó Bence, aki előbb akar, de nem tud a végén nem annyira, akar de, tud. (10. évf.)
- Bagi Marci, a gyorsan eleső, de még gyorsabban felálló. (10. évf.)
- Drapcsik Attila a keveset mosolygó. (10. évf.)
- Ágh Balázs, aki 3,5 hosszt úszott víz alatt, ezzel kinyittatta a szemem a víz alatt. (10. évf.)
- Tanács Levente, aki majdnem nem síelt. (5. évf.)
- Réti Marcell, akinél sokkal jobbat is felakasztottak már. (5. évf.)
- Bian Peti, aki viszont szépen síel. (5. évf.)
- Máriáss Blanka, aki majd nyakon vágja Réti Marcit. (5. évf.)
- Tanács Imola, aki Levente húga és szintén majdnem nem síelt, de aztán...!
- Máriáss Lenke, aki Blanka húga és nagyon jó. (bármiben)
Őrök: - Ágh Károly, a jobb kezem - immár második éve, KÖSZÖNÖM!
- Vasvári Zsuzsa, aki majdnem nem síelt, de a klasszikus alpin stílusa klasszikus.
- Mészáros Anita, a kitartó, még engem is kibírt, pedig hajtottam őket egész nap
- Máriáss László, aki jött-vitt általában (Lenkét) és hasított. És a képeket csinálta. Köszönöm, Laci!
- Szűcs Attila, aki taposott, izzadt Csákóval és Bagival, majd ebéd helyett bekapott két kört a piros 8-9-n.
- Kerekes Árpád, akivel most találkoztunk először, de remélem nem utoljára: a sofőrünk. Köszönjük innen is, Árpi!
Kalandosan indult számomra a sítúra, mivel az indulás előtt két héttel kiderült, hogy nem szervezett buszt az iroda a számunkra. Gondoltam, már megint rossz lóra tettem, mivel egy új céggel vettem fel a kapcsolatot és már az elején ez történik. Most szeretném elmondani, és ez nem a reklám helye, de a HOLYDAY utazási iroda főnyeremény a Kassák számára. Tehát nem volt buszunk, már nagyon sok minden átfutott az agyamon, hogy kocsival megyünk, hogy bérelünk egy kis buszt és azzal, amikor csöngött a telefon, hogy mégis van busz. Hurrá! Egy héttel az indulás előtt megint csörög a telefon (látjátok, ezért is ki kell kapcsolni ezt a pokolgépet, mert legalább nem kapsz rossz hírt), tehát csörög a telefon és kiderül, hogy mégsincs busz! Teljes kétségbeesés után jön a hír: lenne busz, de a sofőr szállását össze kell dobnunk, így vállaljuk-e? Telefonok a szülőknek megkaptam a zöld lámpát, így az út a diákoknak 58.000 Ft + biztosításba + 14 euróba került. Mit kaptak ezért az árért: -
Félpanziós ellátást.  Néhány szóval ecsetelem ezt a félpanziót: Reggelire, joghurt, müzli, cornflakes, tej-kakaó, hogy csak a túl egészségesekkel kezdjem. Felvágott, sajt, vaj, zsemle, kenyér mindenből annyit és annyiszor, ahányszor csak bírt és akart az ember. Volt meleg reggeli is egy virsliféle készítményből, abból is korlátlanul lehetett fogyasztani. Nálam a reggeli bőven kitartott estig. Este ugyan nem a klasszikus büféasztal volt, ahol 3-4 féle meleg étel közül lehetett választani, hanem csak egyféle menü volt, de az mindig nagy kalória tartalmú húsos étel, és megint csak annyit ehetett az ember, ami belefért, utána, vagy gyümölcs, vagy édesség következett és üdítő. - Szállást.
Ez is megér egy-két sort, hiszen 4 csillagos szállodai szinten voltunk elszállásolva 4-6 fős apartman lakásokban, ahol 2 fejenként külön légtérrel el voltak a bent lakók választva egymástól. Az árban az esti uszoda, szauna, gőz, és konditerem használata opcióként benne volt. - 5 napos síbérlet
- Síoktatás.
- A nem carwing sífelszerelés bérleti díja.
A mai korszerű, modern felszerelésért napi 4 eurót kellett fizetni, ami szintén hihetetlenül jó ár. - Utazás
Azt gondolom, hogy az ár-érték arányt vizsgálva ennél jobbat nem lehetett választani. Ezért is vagyok némiképp szomorú, hogy a bizonyos 40 fő, akivel 10 éven keresztül síeltem immár 3 éve nem tud a Kassákból összeállni. Aki a képeken a mosolygós nap barnította arcokat végignézi, elhiheti, hogy ez egy csodálatos érzés, és nekem is ez a legfontosabb célom, hogy minél olcsóbban, minél több Kassákost ismertessek meg a síelés szépségeivel. 1. nap, hétfő. Indulás 9 óra az iskola elől. Izgulás, jön vagy nem jön a busz. Jött. 15 fős Mercedes Sprinterrel mentünk, hogy Sprinter azt visszafelé tapasztaltuk meg. Mindenki megvan? Nincs. Ki hiányzik? Réti Marci. Édesanyja érkezik, Marcit édesapja viszi át a határon, mert lejárt az útlevele. Hurrá, több a hely, hogy nézzük a jó oldalát a dolognak. Ez a kényelmes állapot a határ utáni első falucskában véget ér, mert ott beszáll a Marci. Az Ágh család, és a Máriáss család volt oly szíves és kocsival jött, így valahogy elfértünk a buszon. Miért van az, hogy rögtön tudja az ember, hogy Ausztriába érkezett? Tisztaság, rendezettség pedig 3 km-re vagyunk a magyar határtól. Csodálatos napsütésben utaztunk, és bármerre néztünk, kankalinok nyíltak a kertekben, ekkor kicsit aggódva pillantottunk egymásra Zsuzsával. Amikor Árpink türelme elfogyott úgy Klagenfurt környékén rávágtattunk az autópályára és mindjárt este fél 8-ra meg is érkeztünk. Az Ossiacher tó partján ért minket az a meglepetés, amit már leírtam a szállással kapcsolatban. Jó érzéseinket fokozta, hogy rögtön vacsorához hívtak minket. 2. nap, kedd. Ébresztő háromnegyed 7-kor, mert a fél 8-as reggeliző turnusba voltunk beosztva. A reggel fényeinél körülnézve kiderült, hogy ezen a helyen csak magyarok voltak. A fent említett cég egész idény alatt bérli valamelyik osztrák szakszervezet üdülő faluját, mert bizony nagyságára nézve a terület kis falunyi volt. Jól bereggeliztünk és elindultunk a felvonóhoz, ami kb. 15 perc buszozást jelentett naponta oda és vissza. Mikor odaértünk a parkolóba - úgy háromnegyed 9 felé -, rájöttünk, hogy hibáztunk. Én is körülnéztem, és nem mondhatnám, hogy örömmel konstatáltam, hogy MÁR MEGINT ITT VANNAK AZ ANGOLOK! Három busszal, és a hollandok kettővel, és a magyarok hattal, és a szlovének eggyel. A sor pedig hatalmas volt. Olyannyira, hogy a hegy tetejére 2 óra sorban állással lehetett feljutni. Azt kell elképzelni, hogy lent egy 4 személyes kabinos lift indul fel a pályák aljához, ahonnan indulnak a felvonók a fenti síterepre. A hegyen megkezdődött a szakmai program: Csákó-Bagi (teljesen kezdő), Drapcsik Attila (már egy hetet síelt tavaly), Keszthelyi Kati (a „sötét ló”, akiről kiderült, hogy jól síel) voltak első napokban a kezeim között. Az első délelőtt borzalom. Taposunk, esünk, kelünk. Nem értjük, hogy az az egyszerű mozdulat, hogy bal lábunkat a jobb után tesszük, miért olyan bonyolult, ha az ember fia-lánya lábán egy síléc fityeg. Aztán egyszer csak, úgy 4-5 óra múltán az első kis lecsúszás már talán örömet is okozna, ha nem lenne irtózatosan nagy a tömeg, hogy szinte egy zsebkendőnyi területet sem lehet oktatásra találni. A nap azonban hét ágra süt, kék az ég, szól a zene, így túllendülünk ezeken e nehézségeken. Délután pedig azt veszik észre a kezdők, hogy felvonóba kerültek, ami olyan, mint nálunk a libegő. Ezt sí szaknyelven szólva francia felvonónak hívjuk. Talán ha 200 m-t megy ez a felvonó, de mégis egészen más, amikor kiszállunk. Mintha kinyílna a határ, messze szaladhat a szem. Jó néha így elpihentetni a szemet! Odafenn újabb kín várta Bencééket, egy új kihívás: a tányéros felvonó. A francia liftből mondhatni, hogy csak a kiszállás nehéz, hiszen ülésből fel kell állni, és csak utána jön az esés. A tányéros lift azonban az egész pályája alatt kínálja a kiesés lehetőségét. Ezt Bence „oldotta” meg az első napokban a legjobban. Egyszerűen lecsatolt és felsétált a felvonó mellett. Bezzeg a lusti Marci, ő kivárta a sorát. Nem csoda, hogy amikor eljött a délután 4 óra és elindultunk lefelé nagy csend volt a kabinos felvonóban. A haladók Ágh Karcsival síeltek délelőtt és délután 2-től kaptak oktatót, aki 4-ig síelt velük egész héten.
A parkolóban találkozott a csapat és ott osztottuk meg egymással az első napi élményeket. Végig nézve hazafelé, látva az elfáradt kipirult arcokat, éreztem, ma nem kell altatni őket. Sajnos ez a megérzésem csak első nap jött be. 3. nap, szerda. Ébresztő a szokásos időben, de a tegnapi nap tapasztalatát figyelembe véve az indulást a szállásról előbbre hoztuk, ami nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de szigorú és igazságtalan voltam ebben a tekintetben. Meghirdettem az induljunk minél előbb versenyt. Szerdán 8:12-kor sikerült kigurulni a parkolóból. Fél 9-kor ott voltunk a felvonó aljában és örömmel konstatáltuk, hogy a parkoló még szinte üres. Hogy mit számít 10-20 perc az most derült ki, és még a duzzogók is belátták a korai indulás szükségességét. A felvonulásunk a hegyre zökkenőmentes volt. A szokásos csoportbeosztás után az ügyesek eltűntek, mi Bencével, Marcival, Katival és Attilával nekivágtunk a délelőtti programnak. Taposás, siklás, tányéros felvonózás, és hóeke minden mennyiségben. Erről kérdezzétek a fiúkat. Nem mondom, hogy ez a legkellemesebb része a sítanulásnak, de az alapokat le kell fektetnünk, akár az egyszer egyet. Csodálatos meleg volt, sütött a nap szerdán is, folyt rólunk az izzadság, és fent voltunk a hegyen! Mi kell ennél több? Ti meg, kedves itthoniak…hát sokat gondoltam Rátok. A lüke osztályomra is, akikkel mostanában amúgy is bajuszgubancolásban vagyunk. Egy sem jött el. Pancserok, majdnem mindegyik.
Szóval izzadtunk és gyakoroltunk. közben Attilát és Katit a szemben lévő hosszabb lejtőre elengedtem. Ez a lejtő délután egy órától fogva igazi túlélő pályává vált. Tiszta latyak és bucka. Bence és Marci elrettenve szemlélte a terepet, megesküdve arra, hogy ők bizony itt le nem síelnek. Becsületükre legyen mondva, betartották az ígéretüket, mert itt valóban nem jöttek le. Marci valahogy hamarabb elkapta a fonalat a hóeke tekintetében, Bence egy kicsit bizonytalanabb volt még. Amikor pihentünk, volt időnk körülnézni és megállapíthattuk, hogy az angolok nem normálisak. Ordítanak, száguldoznak és összetörik magukat. A mentő helikopter minden nap 4-5 alkalommal jött a mi pályarendszerünkre és az esetek túlnyomó többségében angol gyereket vittek el. A hollandok valamivel jobbak voltak. Mi magyarok pedig, egészen visszafogottak voltunk. Legalábbis én így láttam.
A nap végén a hegyről lefelé menet egy felvonóban ültünk egy szlovén sráccal, egy jó kedvű 50 év körüli, holland férfival, egy osztrák nővel és jó magam, mint a legértékesebb nemzet képviselője. Azért ez mondjuk 15 évvel ezelőtt sem lett volna mindennapos helyzet. Talán ez lehet az Európai Unió nagy lehetősége, hogy „egy síkabinban hozza össze a népeket”. A buszon hazafelé már rossz előérzetem volt, mert a tisztes fiú csapat nagy csendben volt és ez a csend némileg baljóslatú volt. Talán mégsem kellett volna megállni a Billa-nál. Fiúk, még most sem emlékszem a forralt bor ízére! Pedig Bagi Marci minden eshetőségre felkészülve gyors forralót is hozott magával. Benedek és Lipót mesterek voltak a nagy szakértők, erről azonban idén nem győződhettünk meg. Ezzel még nem értek véget a meglepetéseim. Mondhatnám, hogy időrendileg némiképp megfordítottam az eseményeket, mert amit leírtam az kb. 11-fél 12 körül lehetett. Hogy hol volt 9-10-ig a társaság? Pancsolt, aztán szaunázott, majd a relaxációs ágyakban, mint megannyi ifjú arab sejk feküdtek és készültek az éjszaka további megerőltető feladataira. Mindenesetre komolyan fel kellett lépnem a CSEND-REND-FEGYELEM szellemében. 4.nap, csütörtök A reggeli indulásnál megdöntöttük a előző napi indulási időt. Ez méltán töltött el megelégedettséggel. 8:09. Parádés! Megint kényelmesen érhettünk fel a hegyre. Itt új helyzet alakult ki a kezdők számára. Ezen a napon felmentünk a hegy tetejére - kicsit magasabbra, mint 1900 méter. Jó volt látni, hogy a fiúkat is elfogta az a kimondhatatlan érzés, ami engem is mindig elfog, amikor fenn állok egy hegytetőn és körbenézek. Amerre elnézek: csipkés hegy ormok, melyek hóval vannak borítva és az ég kék óceánjában úsznak. Fenséges! Ilyenkor egy kicsit elcsendesedik az ember. De félre a romantikával, hiszen síelni jöttünk. A kék 5-ös pálya a kedvenc oktató pályám. 1,5 km hosszú és mindenre van idő, amíg a tetejéről az aljába ér az ember. Mindenre: a több tucat esésre, felkelésre, gyakorlásra, elkeseredésre, fellelkesülésre. Mindezek után lent a völgyben ér a meglepetés: a csákányos felvonó. Erről megint csak érdeklődjetek Csákó Bencétől és Bagi Marcitól, hogy milyen komoly feladat 1 km hosszan úgy egymás mellett csúszni, hogy csak a feneked alatt tol egy műanyag kar és a párod melletted folyamatosan ki akar túrni a helyedről. Roppant egyszerű kipotyogni az ilyen szerkezetből. Még ha az elején történik, az hagyján, de ha az út közepén, az felér egy tragédiával. Egész délelőtt ezen a pályán csiszoltuk sítudásunkat. Azt kell mondanom, hogy jól haladtak. Különösképpen azért is, mert itt fenn kibővült a csapat. Jöttek a Talmácsi gyerekek édesanyjukkal, és a Máriáss család női szakasza. A nap fénypontja a hegyen, amikor elengedem őket és a fiatalok bevágódnak a „HÜTTE”-be. Így hívják a sípályák mellett a pihenőhelyeket, ahol ehettél-ihattál hideg-meleg ételeket (és wc-re is mehettél). A sláger a gőzgombóc volt. A délután megint a gyakorlás jegyében telt. Lassan úgy, hogy szinte észre sem vették, elkezdtünk gyorsulni. Végre Bence is elkapta a fonalat és délután határozottan lelkesen vett részt a programon, és már a maga számára is elfogadhatónak ítélte a teljesítményét.
Lefelé a felvonón a fiúk már tervezték az esti vízi parti részleteit. Komolyan mondom, hogy ezzel rengeteg pihenő időt teremtettek nekem. Azt hiszem rám is fért, mert nekem is ki kellett pihennem Titeket. Mármint Titeket, kedves Kassákosok! Olyannyira, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy bent csücsülök a szaunában, és utána egy jót úsztam a medencében. Így teljessé váltak napjaink. Tudtunk élni, az biztos!
Külön fejezetet érdemel Réti Marcell! Felhívom a felsőbb évesek figyelmét erre a gyerekre! Ha azt mondom, hogy a jég hátán is meg fog élni, akkor egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy olyan, mint a piaci légy akkor is közel járok az igazsághoz. Szóval igazi nagy gazember őkelme. 5. nap, péntek. Ez a nap azért maradt meg az emlékezetemben, mert elromlott az idő. Az addigi gatyaszaggató meleg után, végre tél lett. Fáztunk, amikor felvonóztunk, és foga volt a szélnek, amikor suhogtunk lefelé a lejtőn. Szerencsére a kezdők egyre jobbak, és magabiztosabbak lettek, ez pedig azt jelentette, hogy végre én is tudtam egy kicsit csúszkálni. A Máriáss család hölgy tagjaival is folytattuk az iskolázást, és örömmel töltött el, amikor a „szigorú” családfő szemében is megelégedettség tükröződött, amikor megnézte a családja fejlődését. Megjegyzem magas volt a mérce (Laci szépen síelt), úgyhogy igyekeznem kellett. Itt jegyzem meg, hogy a fotókat is neki köszönhetjük. KÖSZÖNJÜK. Így telt el az 5. napunk. Kicsit fáztunk, de sokat síeltünk. Hála az internetnek naponta meg tudtuk nézni, hogy hány km-t síeltünk. A haladó csoport jócskán ránk vert. 40 km felett síeltek naponta. A sok fázás után már a buszban terveztük az esti szaunázást és úszkálást. Egészen beleszoktunk a sportos életbe. Az este szigorúan telt, mert a fitnessprogram előtt pakolni kellett mindenkinek, hiszen elérkeztünk az utolsó estéhez. Csattogtattam az ostort és az agyvérzés határán azt vettem észre, hogy egész rendesen összekapták magukat a fiúk. Mármint némelyik, mert Réti Marcell, Bian Peti, Bendek és Lipót urak csak reggel - alapos fenékbe billentgetések árán - voltak képesek bepakolni. Miért volt ez a nagy sietség? Mert még délelőtt síelni szerettünk volna. Szerencsére csak egy kicsit csúsztunk a reggeli normához képest, így volt a hegyen, még 5 óra síidőnk. 14 órára visszaértünk a szállásra, elszámoltunk a bérlettekkel, a felszerelésekkel, és elindultunk hazafelé. Árpi, a busz sofőrünk most megmutatta, hogy Sprinter a busza: fél 9-kor Pesten voltunk, épen és egészségesen. Köszönjük, Árpi innen is!
Utoljára szóljon a csatakiáltás, remélem jövőre még többen leszünk! Találkozzunk hát minél többen jövő februárjában! Sziasztok!
Sí-hó, sí-hó, sí-hó! Szűcs Attila
testnevelő tanár
|
Nyomtatás